HTML

Letölthető horgász játék 1 – Műlegyes horgászat - FlySim

2008.09.08. 16:42 horgász játék

A játék érdekessége, mint ahogy írtam a címben is, a műlegyes horgászat szimulálása. Ami elég jól sikerült szerintem, bár egérrel zsinórt a vízbe hajítani, nem egyszerű feladat, ettől függetlenül néhány másodperc gyakorlás után meglepőn könnyen megy. 

Mivel nem egy mai játékról van szó, az első verzió 2003-ban jelent meg, amit később javítottak párszor, így grafikailag nem sok jót ígér, viszont ígéretesnek hangzik a dinamikus zsinór szimuláció.

A horgász játék különösebb előbeállítást nem igényel, a programot indítva viszont kiválaszthatjuk, milyen felbontásba kívánunk játszani, úgyhogy rögtön ki is választottam a legnagyobb lehetőséget, ami 1280x1024 pixel és 32 bites színmélység. Megjegyzem kipróbáltam kisebb felbontásban is, a grafika szerintem semmit nem javult.

Kis töltés és rögtön jön az első horgászhely nemi ismertető keretében (angol előny), valamint a feltétel, hogy a következő horgász hely eléréséhez, mit is kell teljesítenünk. Az első pályán legalább 2 halat fogni és legalább 1db 2 font súlyú hal. De ez csak lenne, mivel a demo változat nem enged 1-nél több halat kifogni.

Lássuk a bal oldali menüpontokból a legfontosabbakat.
  Destination : Horgászhely kiválasztás, addig nem tudunk új horgászhelyet változtatni, amíg nem teljesítjük a feltételeket, de megnézni meglehet.
  Hatch Chart : Adott horgászhelyen, melyik évszakban milyen rovarok fordulnak elő, ez segítség lehet a műlégy kiválasztásánál.
  Fly Box : Műlegyes dobozunk, demó változat révén is szerencsére nagy választékot kínál. Az egyes műlegyeknél beállíthatjuk a súlyát (weight) és műlégy takarót (szárny, vastagságát (tippet)
  Trophy Screen : Itt megcsodálhatjuk a már kifogott halainkat és különböző statisztikákat nézhetünk meg.

Sajnos a játék demó volta miatt, csak egy horgász helyen van módunk gyakorolni, talán még ez lenne a kisebbik baj, de ráadásul csak egy halat enged fogni, utána újra kell indítani a játékot, mert csak a kilépést vagy megvásárlást ajánlja fel, így se a Trófákat nem csodálhatjuk meg, se nem érezhetjük át, milyen teljesíteni egy pálya feltételit a tovább jutáshoz.

Alapvetően az irányítás és a szimuláció nagyon jól sikerült, viszont a grafika meglehetősen gyenge, továbbá sajnos a pálya fix, így nincs módunk arrébb csónakázni vagy sétálni, ez szerintem jó lett volna.
Cserébe kapunk szelet, dinamikusan sodró vizet és dinamikusan szálló zsinórt.
Más játékokkal ellentétben, amint ráérzünk, hogy kell kifogni egy halat, jó érzéssel tölt el és nem egy idegtépő folyamat.

Az irányításról egy kicsit: A space-vel tudjuk lazábbra engedni a zsinórt, a jobb egér gombbal tudjuk feltekerni. Ha kapásunk van, ne felejtsünk el bevágni neki az egér hátrahúzásával.
 
Ha meg szeretnénk vásárolni $24. 99-ért (kb. 4000 huf) az alábbi finomságokra számíthatunk pluszban:

 

  •   nincs hal mennyiség korlátozás
  •   9 különböző horgászhely
  •   25 féle rovar
  •   11 fajta hal
  •   Stb.

 

Ahhoz képest, hogy a játék nem egy mai darab, és ráadásul kevés horgászhely van, én az árat borsosnak találom. Ha mégis érdek a hivatalos oldalról lehetséges megvenni, ami itt van: FlySim

A program on-line és saját vírus ellenőrzésen esett és garantáltan vírus mentes.

FlySim horgász játék demó letöltése itt (5 Mb)


Jó mókát hozzá!

Szólj hozzá!

Címkék: horgász játék letölthető

A bejegyzés trackback címe:

https://horgasz-jatek.blog.hu/api/trackback/id/tr56654101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása